Ingatlankereső
Mint annakidején Eötvös Károlynak, a képen látható fiatalúrnak is földbegyökerezett a lába a látványtól.

Balatoni képek, fotók, videók, képgaléria, kép, fotó, videó a Balatonról, a Balaton környékéről

(Balatoni nyár, a "Magyar Tenger" legszebb tájaival.)
 

(Úgy gondolom egy reklámszakember, a sok egyéb mellett, legyen jó fotós. Nem kell fotóművésznek lennie, de legyenek élvezhető képei. A szép képektől önmagában még nem kel el az ingatlan, de ha már közszemlére bocsátja, tehát nézik, akkor legyen igényes. Ezzel nemcsak önmagának tartozik, hanem az reklámszakmának is. A képekre kattintva, azok kinagyíthatók.)

„A Balaton a föld legnagyszerűbb édesvízi strandfürdője” állapította meg annakidején a magyar tengerről Cholnoky Jenő, Magyarország kiváló földrajztudósa. A Balaton egészen kivételes helyet foglal el Európa nagy tavai között.

A teremtés koronázatlan királyai, férfi és nő a balatoni lemenő nap fényében.
A Balaton,  dél-nyugati ellenfényben

Balaton Európa legnagyobb felszínű és legkisebb mélységű tava. A Balaton keleti medencéje Balatonvilágos és Balatonfűzfő között a legszélesebb (14 km) és a kb. 230 km2 nagyságú vízfelületével, tengerszerű látványt nyújt. 

Kék víz, fehér vitorlák Balatonvilágos magas-partjáról nézve.
Balatonvilágos - Balatonaliga kikötő, volt MSZMP üdülő.

Csillogó víztükör, dagadó fehér vitorlák, színes szörfdeszkák, bikinis lányok, csodálatos naplementék varázslatos látványa, éjszaka a túlpart, pislákoló fényei élvezhetők nyaranta a balatoni magas partról.

Balatonvilágos magas-part. A Balaton itt a legszélesebb, 14 km.
Balatonvilágos, balatonakarattyai sarok, őszi színekben

A gyönyörű panoráma a Balaton egész keleti medencéjét és az északi part hegyeit láttatja, azon túl, hogy a színeit gyakran változtató „ezerarcú” víz viszonylag közel van a szemlélőjétől. 

Zánka, strand, napkelte.
Tihany-rév vihar előtt, egy komp fedélzetéről.
Fonyód-Alsóbélatelep strandja.

Néha, egészen különleges színekkel ajándékoz meg bennünket a Balaton. 

A Balaton tengerszerű látványt nyújt
Aranyhíd, naplemente a Balatonnál
Alkony, naplemente a Balaton déli partján

Mielőtt a nap nyugovóra térne a Balaton északi part hegyei mögött, egy érdekes látvány képződik. A vízről visszatükröződő, a Balaton északi és a Balaton déli partját összekötő, erős fénycsík az aranyhíd.

Telihold okozta ezüsthíd a Balatonnál, horgász sziluettjével.

Holdtöltekor, éjszaka is megfigyelhető ez a káprázatos jelenség, de ennek neve ezüsthíd.  

Naplemente a Balatonnál.
Reggel Siófokon.

Minden évben, május 15.-e körül megkezdődik a balatoni szezon, a balatoni nyár. A Balaton a vidámságot, az örömet jelenti, az idelátogatók többsége a szabadságát eltölteni jön ide, pihenni, fürdeni, kikapcsolódni, mások a vízi sportok (szörfözés, vitorlázás, vízisíelés, horgászat, úszás, stb.) miatt, míg megint mások szórakozás céljából, vagy egyszerűen csak azért, hogy lássa a jókedvű, vidám, szórakozó embertársait.

Étterem, Fonyód-Alsóbélatelepen.
Badacsony, Kisfaludy Ház Étterem.
Büfé, Fonyód-Alsóbélatelepen.

Vendéglátó helyek közül, jó tudni, hogy vannak ilyen helyek, amik a képeken láthatók.

A Dunántúl egyik tájegysége, a mezőföld, kiváló termőadottságú földekkel.

A Balatont három egymástól különböző táj veszi körül. Északon a Balaton-felvidék, nyugaton és délen a Zala-somogyi dombvidék, keleten, pedig a Mezőföld.

A Bakony végtelen nyugalma, bája.
Bakony, gombaszedők az erdőben.
Bakonyi falucska utcaképe.

A Balaton-felvidéktől északra a Bakony-hegység várja nyugalmával, erdőivel, vadjaival a látogatót. Ha egyszer látta a vidéket, gyakran vissza fog térni hozzá.

Salföld, kisnemesi kúria.

Városainkban a motorizáció miatt megnőtt a zaj és füstártalom, zsúfolttá vált a környezet. Amikor már elviselhetetlen a szmog és a sok ember, el kell menni egy nyugodt helyre, egy csendes faluba, egy otthonától távoli „második otthonba”, ahol szabadidejét eltölti és regenerálódik. Ez a második otthon bátran állíthatom, lehet a Balaton-felvidék is.

Balaton-felvidék, Kornyi-tó és Veszprémi Imre Emberi komédia szoborcsoportja.
Balaton-felvidék, Káli-medence, Kornyi-tó.
Lovasok a Balaton-felvidéken.

Magának a Balaton-felvidéknek is nagyon erős a vonz ereje. Csend, nyugalom és báj.

Balaton-felvidék, Káli-medence, Mindszentkálla, Kőtenger.
Balaton-felvidék, Káli-medence, Mindszentkálla, Kőtenger, búvóhely.
Balaton-felvidék, Káli-medence, Mindszentkálla, Kőtenger, kirándulók egy csoportja.

Akik már ismerik a Balaton-felvidéket, ellátogatnak a "Kőtengerhez" is.

Balatonföldvár, bájos villaépület.

A balatoni ingatlantulajdonosok többsége olyan családok, akik saját házban szeretnek élni, nyaralni. Szeretik, ha saját bútoraik és ingóságaik veszik őket körül, és egy-egy leruccanás esetén sem kell különösebben hurcolkodniuk. Jellemző, hogy szinte minden hétvégéjüket a balatoni nyaralójukban töltik. A Balaton partján töltődnek fel energiával, kapcsolódnak ki és pihenik ki fáradalmaikat.

A saját tulajdonú balatoni nyaraló a pihenésen kívül, sok más hasznot is hozhat tulajdonosának. Használatának átengedésével megreprezentálhatja barátait,- ismerőseit,- főnökeit,- üzletfeleit, ezáltal a személyes kapcsolataik erősödhetnek, javulhatnak.

Ha nem tudja kihasználni, eladhatja, bérbe adhatja bérleti díj fejében, elcserélheti a használatot, elzálogosíthatja, vagyis kölcsönt vehet fel rá, melynek fedezete maga a nyaraló. A balatoni ingatlan befektetés is, mert az inflációt követve, értéke megmarad.

Badacsony déli lejtője, fél-mediterrán klímával.

A Balatonon és környékén kiegyenlített a hőmérséklet. Nyáron a felmelegedés kisebb a Balaton párolgásának köszönhetően, míg a tél enyhébb, mivel a tó lassabban hűl le, mintegy melegítve környezetét. Ez a kiegyenlített „sajátságos mikroklíma” jótékony hatással van az egészségre, és az emberre, mivel a változás, kevésbé veszi igénybe az emberi szervezetet.

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat. Zánka vasútállomás.

A Balatont könnyű megközelíteni vonattal, autóval. Kis jóindulattal azt is mondhatnánk, hogy a Balaton és környéke „egyetlen hatalmas szanatórium”. A Balaton és környékének levegője tiszta, pormentes, az uralkodó széljárás a Bakonyi erdők oxigénben dús levegőjét hozza.

Siófok, Aranypart, a gyermekek paradicsoma.

A Balaton vize szelíd és minden körülmények között ártalmatlan. A víz összetétele nem közönséges édesvíz, hanem nagyon híg ásványvíz. A kutatások szerint, a Balaton vízében való fürdés serkenti a vérkeringést, élénkíti az anyagcserét és nyugtatja az idegrendszert.

Haverok, buli, Balaton és annál több.
Zamárdi, nagy strand, nyaraló fiatalokkal.

Megállapítható, hogy a Balaton-környék éghajlata, nyaralásra, nyaralóhelyek fejlődésére kiválóan alkalmas, mivel a gyógy-tényezők minden valószínűséggel biztosítják a tóparti és vízi élet egészségmegőrző, valamint gyógyító hasznát.

Balatonfüred, az egyik füredi ásványvíz forrással.

A Balaton gyógy-tényezői mind a mai napig visszaszármaztathatók a tó keletkezésére és az azt megelőző vulkanikus tevékenységre. Termálvíz jelenleg is van Hévízen, Tapolcán stb. szénsavas források Fonyód, Balatonfüred, Csopak, Kékkút stb. A termálvíz a reumásoknak, míg a szénsavas források vize üdítő italként, de emésztési zavarokra, illetve vesebetegek gyógyító vize.  

Balatonfüred kikötő, hattyúk etetése.
Balatonfüred, Tagore-sétány, Rabindranáth Tagore emlékművével.
Balatonfüred kikötő, pihenő turisták.

A szívbajosok Mekkájaként is emlegetett Balatonfüred szénsavas forrásait már a XVII században ismerték. Számos esetben közvetlen gyógy-javallatok szólnak a Balaton mellett, de csaknem minden esetben igen jó eredménye van a balatoni üdülésnek a betegségek utókezelésében. A fáradt, kimerült szervezetű emberek felerősödtek a balatoni üdüléstől.

Balatonfüred, reggeli fény a kikötőben.
Balatonfüred, Tagore-sétány árnyas fái.
Balatonfüred, kikötő. Pásztor János: A Halász és a Révész szoborcsoportja.

Balatonfüred, a város vezetésének köszönhetően folyamatosan fejlődik. Balatonfüreden a „Tagore” sétány szoborcsoportja „A halász és a révész”.

Séta Balatonfüreden.

Leérett a szőlő a Balaton-felvidéken.
Badacsonyi látkép, előtérben virágokkal.

Wilhelm Richter német utazó írja 1844 évben: "Ha Magyarországon a paradicsomot akarnám keresni, ezt csak az igéző Balaton mellett találnám meg, melynek széles vízsíkján majdnem mindig derült ég tükröződik, s mely virágzó falvak, barátságos szőlőhegyek, vidám lomberdők képét veti vissza."  

Zamárdi, nagy strand.
Zamárdi, nagy strand, fürdőzők.
Balatonföldvár Kvassay-sétány, strand.

A Balaton vize győzedelmesen veszi fel a versenyt bármely tengeri fürdővel nemcsak a klimatikus viszonyoknál fogva, hanem azért is, mert a vize alkalmasabb fürdőzésre, mint a tengervíz. A magas sótartalmú tengervíz a legtöbb ember bőrére, kötőhártyáira nem közömbös, s a gyermeket vagy úszót, ki nyelni talál belőle, igen gyakran meghányatja.

Balatonföldvár, Kvassay sétány, strandolók.
Balatonföldvár, Kvassay sétány, strandolók a Balaton partján.
Balatonlelle, Napfény strand.

Ideillik Széchenyi idézete: „Munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja, új életkedvet érez ereiben csörgedezni.”  

Balatonboglár, Gömb-kilátó.
Balatonboglár, Gömb-kilátó belülről.
Balatonboglár, Gömb-kilátó és ami látszik róla.

Balatonboglár egyik nevezetessége, a Gömb-kilátó.

Siófok, Club 218, strandolók.

Napfény, víz, levegő, homok, vagyis a négy őselem (tűz, víz, levegő, föld). A görögök szerint az a hely, ahol megtalálható egyszerre a négy őselem, az, emberi tartózkodásra alkalmas. A négy őselem megtalálható a Balatonnál is.

Siófok, Club 218, strandolókkal.
Siófok, Aranypart.

A Balaton déli vízpartjának fövenyes strandjai, a sekély vízmélység miatt gyorsan felmelegedő, homokos medrű kristálytiszta vize, kiválóan alkalmas kisgyermekek nyaraltatására, fürdőztetésére!  

Tőkesúlyos vitorlás Tihany alatt, közepes széllel.
Bevált balatoni vitorlás típus, Kalóz, szélcsendben.
A vitorlás, fehér vitorlával vagy anélkül, szép dísze a tájnak.

A Balaton északi partján a víz gyorsabban mélyül, inkább a vitorlás sport kedvelőit vonzza. Minden évben megrendezik a balatoni „Kékszalag” vitorlásversenyt. A Balatonon a feljegyzések szerint 1753. július 26.-án bocsátották vízre az első vitorlást, a Festetics-család „Christoph” nevű hajóját. Azóta a vitorlázás a legjellegzetesebb és népszerűbb balatoni sportjává fejlődött.

Vitorlásverseny a szorosban, háttérben a Völgyhíd.

Egy pillanatkép a Kékszalag vitorlásversenyről Tihany-révnél.

44. Kék-szalag vitorlásverseny rajt

Balatonfüred, szörf, ellenfényben.
Siófok, szörfbeach. A profik, erős szélben is talpon maradnak.
Szörftábor Fonyódligetnél.

A Balaton egyik kedvelt sportja a széllovaglás (Windsurf) is.

Egyre népszerűbb a Wakeboard sport is.

Kite, Balatonfenyvesen.
Balatonfenyves, Kite fordulás közben.
Balatonfenyves, levegőben.

Újabban teret hódít a Kite. Szeles idő kedvez ehhez a sporthoz.

Balatoni vízi sportok. Kite

Kajakosok, Keszthelyen.
Kenu Balatonakaliban.
Sárkányhajó Balatonföldváron.

Persze vannak olyanok, akik a lapátoláshoz, az evezőforgatáshoz értenek.

Zamárdi vízibiciklik.
Vízibicikli kölcsönző Siófokon.
Siófok, vízibiciklik.

A legtöbb strandon, vízibicikli kölcsönzők is a rendelkezésre állnak.

Vízibicikli

Fonyód Alsóbélatelep, szabadon megközelíthető vízpart.
Siófok, Aranypart, szabadon megközelíthető vízpart.
Zamárdi nagystrand, szabadon megközelíthető vízpart.

Minden Balaton-parti település vonz-ereje a strandjai, a szabadon elérhető vízpartjának hossza és annak megközelíthetősége. További vonzerő lehet a település úthálózatának felújítása, pormentesítése, ingyenes parkolóhelyek kialakítása, utcanév tábláinak felújítása pótlása (sajnos mind a mai napig vannak települések, ahol nincsenek utcanév táblák).

A Balatonhoz látogató turistákat természetesen érdeklik a települések programjai, a virágok a villanyoszlopokon, de fontos lenne több nyilvános WC és közkút, mert a legtöbb helyen nincs megoldva, nincs illemhely használati lehetőség és nem lehet kezet mosni....

Mind a mai napig találkozni lehet olyan településsel, ahol a vezetés elszakadt a lakosságtól, pedig néhány Balaton parti településen élőknek össze kell fogniuk, ha nem akarnak leszakadni a többi fejlődő településtől. Újra divatba kellene hozni a "Vedd észre és tedd szóvá" mozgalmat, és nem szabad visszariadni a társadalmi munkától sem...  

Kilátás a Badacsony tetejéről.
Látkép Badacsony-hegyről.
Balatoni panoráma a Badacsonyról.

A Balaton környéke számtalan, gazdag és változatos sétalehetőségeket, gyönyörű túrákat kínál az idelátogatóknak. Megtekinthetők az egykori ódon várromok, megfelelően jelzett turista ösvényeken megmászhatók a Balaton-felvidéki Tanúhegyek, újra felfedezhetők a korábbi kultúrák művészeti értékei múzeumi kiállításokon, faluházakban, stb.

Megmásztuk a Badacsonyt.

Badacsony, kikötő.
Badacsony Kisfaludy Ház, étterem.
Badacsony, borozó fiatalok.

 Badacsony és Fonyód között intenzív a hajóforgalom. Évek óta tervezik egy második komp létesítését. Mindkét oldalon sok a látnivaló és finomak a híres borok. 

Fonyódról, szép kilátás nyílik a Badacsonyra.

A Balaton üdítő jelenség. A nagy vizek mindig vonzották az embereket. Igen kedvezőek az emberre a környezet, a táj lélektani hangulati hatásai is. A Balaton vize és hegyeinek látványa szelíd, bájos, az emberi lélekre békítően, nyugtatóan hat. A Balaton üdülőhely ahová nyaralni, pihenni járnak az üdülni vágyók.

Balatonvilágos, Csók István sétány.
Balatongyörök, Szépkilátó.
Tihany, Nyereg-hegy.

A Balatont körülvevő hegyek kilátóiról gyönyörű látványban lehet részünk.

Balatonvilágos, Mészöly Géza sétány.

Zarándokhely a javából. Balatonvilágos magaspartján található a Balaton nagy festőjének, Mészöly Gézának az emlékműve. A festő innen festette balatoni képeit. El lehet képzelni, hogy mit láthatott a művész mondjuk 1880-ban. A sétányt is róla nevezték el Mészöly Géza sétánynak. A hely adatai: GPS:  46°57'47.83"N 18°9'27.24"E

Balatonkenese, Soós-hegy.

Balatonkenesén a Soós-hegy meredek oldala, a messziről is látható „Fehérpartok”.  

Balatoni kiskert, barackvirágzás.
Siófok, kiskert, Fürtös Gyöngyike és Bőrlevél.

Ha valaki rendszeresen nyaralóterületeken jár, tapasztalni fogja, hogy nagy öröm a kiskert. Egy ilyen kiskertben készült a virágcsendélet és egy másikban a virágzó őszibarack Siófok-Balatonszabadi-Sóstón.  

Balaton-felvidék, magas cukorfokú borszőlő.
Balaton-felvidék, vörös borszőlő.

Sokan szeretik a saját termésű bort. Ezért szőlő-hegyen vesznek présház-nyaralót és kora tavasztól, késő őszig itt szőlészkednek. Nem vagyok borivó, de Tapolca-Diszelben egyszer ittam „szemelt otellót”, az nagyon finom volt.    

Balatonvilágos, Liliom.
Fonyód-Alsóbélatelep, Begónia.
Törperózsa a Balatonnál.

Mások a virágokat kedvelik. Bármerre járok a Balaton körül, ha szép virágot látok, megkérem a tulajdonost, ugyan engedje már lefényképezni.    

Balaton-felvidék, Vadrózsa.
Balaton-felvidék, Kamilla.
Balaton-felvidék, Szarkaláb, Pipacs és Kamilla.

Vannak növények, amik nem a kiskertekben teremnek.

Beszédes kerítés Siófok-Balatonszabadi- Sóstón
Kozma István készítette 1980-ban

Ezt a Siófok-Balatonszabadi- Sóstói kerítést a nyaraló tulajdonosa, Kozma István hegesztette 1980-ban, keményre edzett 10 mm átmérőjű bordás betonacélból. Állítom nincs még egy ilyen kerítés a Balaton körül. A kerítéselemek röviden összefoglalják a Balaton nyújtotta élményeket, kalandokat és megjelenésével önmagában is hangulatot teremt. Kozma István (1928 – 2004), kiváló lakatos volt.

Az utcai kerítés önmagában is hangulatot teremt

A keze nyomát azonban itt hagyta örökül az utókornak, hadd töprengjünk rajta, hogyan tudta a merev betonacélt ilyen szépen meghajlítani? Mekkora türelem és kitartás kellett hozzá? Kozma István a Balaton szerelmese volt a munkája mellett. Kerítése megtekinthető: Siófok-Balatonszabadi- Sóstó, Őrház utca 40 szám alatt. GPS: 46°56'39.22"N  18° 8'12.65"E 

Siófok, Aranypart, kacsa mama és kiskacsák.
Balatonvilágos, kert, sündisznó.
Balatonvilágos, Balatonaliga strand, mocsári teknős.

Megszokott látvány a balatoni vadmadarak közül, a vadkacsa. Nyitott szemmel járva, kelve felfedezhetjük a balatoni állatvilágot is, mint a tóparton a teknőst vagy ezt a kis sünit.    

Siófok, vasútállomás és környéke.
Siófok, Aranypart, szabad strand.
Siófok, Aranypart, szabad strand csónakokkal.

Siófok a nyár fővárosa, 1997 évben elnyerte Európa legvirágosabb városa címet.

Siófok, Víztorony és környéke.
Siófok jelképe: Víztorony. Kilátó kávézóként működik és forog körbe.
Siófok, kilátás a Víztoronyból.

Siófokon, szépen felújították a Városháza környékét is.  

Siófok, Sió-zsilip.
Siófok, Sió-zsilip berendezése Angolna csapdával.

Siófokon van a Balaton vízszint szabályozását szolgáló „Sió zsilip”. 1863 óta itt engedik le a Balaton felesleges vízét a Sió csatornán keresztül a Dunába.

Sió zsilip megnyitása. A télen víztároló szerepet betöltő Balaton felesleges vízkészletének leeresztése.  

Tihany, személyhajó kikötő.

Tihany minden évben a legkeresettebb célpontja a turistáknak.    

Balaton, Akali motoros.
A Balaton legromantikusabb hajója. 3 készült belőle: Helka, Kelén, Füred.
Balaton, Hévíz motoros.

Népszerű időtöltés a Balatonnál, a sétahajó-kirándulás.  

Balatoni sétahajózás.

Balatonszemes, sziesztázó kerékpárosok.
Tihany, drót-szamáron.
Tihany, kerékpárosokkal.

A kerékpárosok örömére elkészült a Balatont körülvevő kerékpár körút.

Pergetés Tihany-révnél.
Balaton, Zamárdi, Nemzetközi Bojlis verseny győztesei.
Balatonalmádi merítés.

Kedvelt szórakozás, a horgászat.

Horgásszunk!

Balaton, Fogassüllő.

A Balaton halai között kiemelkedőn ízletes a fehérhúsú szálkamentes „Balatoni fogas”. Drága, de finom.    

Harley-Davidson fesztivál, Dobai Attila.
Harley-Davidson fesztivál, hathengeres.
Harley-Davidson fesztivál, Trike.

Alsóörsön, a hagyomány szerint minden évben felvonulnak a Harley-Davidson motoros fesztivál résztvevői. Itt éppen a veszprémi felvonulásuk látható. Az első képen, a fesztivál szervezője Dobai Attila motorozik.

Veszprémben, mindig történik valami.

Veszprém, Hősök Kapuja.
Veszprém, Érseki Palota.
Veszprém, I. István király és Boldog Gizella királyné.

Amikor rossz az idő, a strandok üresek és ilyenkor megkezdődik a nagy vándorlás. Egy autós kirándulás ez, ahol körbe utazzák a turisták a Balatont, megtekintik a látnivalókat, délben esznek, isznak. Ebből a kirándulásból, nem maradhat ki a Balatontól kb. 8,0 kilométerre fekvő megyeszékhely, Veszprém sem.

Veszprém, Viadukt. Tervezte: Folly Róbert. Épült: 1937-ben.
Veszprém, Zoo.
Veszprém Aréna.

Veszprém látnivalói, a Szent István völgyhíd, az Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, az Érseki Palota, a Veszprém Aréna, a Laczkó Dezső múzeum, Hősök Kapuja, I. István király és Gizella királyné szoborcsoportja, különböző kiállítások, tűztorony, Benedek-hegy, műemlékek sokasága és még sorolhatnám.    

Keszthely, Gróf Festetics György kastélya.
Keszthely, Festetics kastély.
Keszthely, Gróf Festetics György szobra.

Keszthely a Balaton fővárosa. Számtalan idegenforgalmi látványosságai közül kiemelkedik a „Festetics kastély”.

Körbe utaztuk a Balatont. 

A régi Zala-híd. Régen a balatoni műúton itt ment a forgalom.
Híd, a Zala-folyó felett.

A régi balatoni főút használaton kívüli, Zala-folyón átívelő hidjánál forgatták a „Tüskevár” című Magyar ifjúsági filmet.

Balatonföldvár, Galamb-sziget bejárata. Ha a híd alatt nem lenne víz, a Galamb-sziget sem lenne sziget.

Balatonföldváron, ez a kis híd a kapocs a Galamb-szigethez. A híd alatt lévő víz miatt a szigetet, teljesen körbeveszi a Balaton.   

Balatonföldvár, Kvassay-sétány.
Balatonföldvár, kikötő.
Balatonföldvári kikötő, háttérben a Badacsony.

Balatonföldvár a vitorlás sport egyik fellegvára. 

Balatonföldvár, kirándulás a "Szaturnusz" fedélzetén.  

Hévízi-gyógytó, belső-medence.
Hévízi-gyógytó, külső-medence.
Hévízi-gyógytó.

Hévízen a termálfürdőben, évente sok reumás keresi és sok meg is találja a gyógyulását. Magyarországnak a gyógyvizekkel a gyógy turizmussal kiugró lehetősége van idegenforgalmi bevételekre.    

Hévízi-gyógytó, bejárata.
Hévízi-gyógytó, vízinövényekkel.
Hévíz, gyógytó.

Minden ország első három fő bevételi forrása között szerepel az idegenforgalom. Bizonyos törekvések abba az irányba igyekeznek, és tenni is akarnak érte, hogy a Balaton, fényűzés dolgában is felvehesse a versenyt a nagy nemzetközi fürdőhelyekkel. Reménykedhetünk benne, hogy a fejlesztések, ötcsillagos szállodák, golfpálya, wellness központok, stb. meghozzák a kívánt eredményt.

Balatonvilágos, jégzajlás, túrolás.

Néhány szó a befagyott Balatonról. A balatoni tél, nem a legkívánatosabb arcát mutatja, de meg lehet szokni. A képen a jégzajláskor keletkezett jégtorlasz (túrolás) látható. 

Téli táj, befagyott Balaton.
Befagyott Balaton.

A Balaton télen is szép, és változatos lehetőségeket nyújt az idelátogatók számára. Ha simára fagy be a tó vize és a jég vastagsága is megfelelő, alkalmassá válik korcsolyázásra. A jégpáncélon nagy távolságok járhatók be a part mentén a Balaton felől is megnézve a tájat.  

Jégzajlás, Siófok Aranyparton.
Jégzajlás, Siófok Aranyparton, embermagasságú jégtorlaszokkal.
Befagyott Balaton, a jégen korcsolyázókkal, Siófokon.

Ha szél van, jégvitorlázásra is lehetőség kínálkozik azok számára, akiknek képességük és eszközük van ehhez a sporthoz. A tavon, télen képződött hó- és jégformációk, jégtorlaszok, rajzolatok, ill. a rianások félelmetes hangja és látványa szintén felejthetetlen élményt jelentenek.

Badacsony, kikötő, pavilonsor.
Badacsony, kikötő, pavilonsor, büfével.

A balatoni községek lakói vendégszeretők. Mindenki igyekszik az állandó vagy ideiglenes itt tartózkodását a lehető legjobbá tenni. A fejlesztések főleg az itt lakók és a helyi vállalkozók érdeke, akik néha nem riadnak vissza anyagi áldozatoktól sem. Minden balatoni község rendelkezik Internetes megjelenéssel, melyen a látogatók tájékozódhatnak a településről, a szolgáltatásokról és a lehetőségekről.

Balatonvilágos Csók István sétány.
Balatonvilágos Mészöly Géza sétány.
Csók István sétány, Balatonvilágos. Ha járt itt egyszer, többé el nem felejti.

A balatoni tájképfotózásnak is aranyszabálya, "jókor kell lenni, jó helyen"!

Sakkozás a Balaton vízében.

Nagy melegben jó, ha lábunkat a Balaton vízében áztatjuk, mint ahogyan az a képen is látható.

Szigligeti vár, Önre vár. Támogassa a felújítási munkákat a belépőjegy árával!

Balaton felett repülő Hattyú.
Balaton, bukóhullámok. Ha hirtelen támad fel a szél, még nem keveredett fel a víz, akkor lehet ilyet fotózni. Kék víz, fehér hullámok.
Balaton, ellenfényben.

A víz vonzza az embert! Járhat bármerre a világon, hegyeken-völgyeken, erdőkön keresztül, ha a távolban megcsillan a víz, az ember akaratlanul is arra veszi az útját.  

Badacsony, Szigligetről nézve.
Tihany, személyhajó kikötő.

Fedezze fel újra a Balatont! A Balaton, a "Magyar Tenger" vagy, ahogy a németek nevezik a "Plattensee" (lapos tenger) Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb édesvizű tava. Meleg itt is van, megközelítéséhez nem kell repülő, és gyakrabban látogatható!

Ha valaki még ennél is többet szeretne tudni a Balatonról, keletkezése, hegy és vízrajza, stb., az, kattintson ide!

Lőkös Gáborné Erika, munka közben.

Írásommal, képeimmel igyekeztem jó színben feltüntetni a Balatont. Abban vagyok érdekelt, hogy mások is megkedveljék és megszeressék a Balatont. Élményeimet, kalandjaimat másoknak is jó szívvel ajánlom. Járják be ezeket az utakat Önök is, és élvezzék a Balaton nyújtotta élményeket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Lőkös Gáborné Erika

A balatoni-ingatlanok.com honlapon megjelenő képek és szöveges információk, az 1999. évi LXXVI. tv. alapján, szerzői jogi védelem alatt álló, önálló szellemi alkotások, melyek jogosulatlan felhasználása törvénybe ütközik, büntető és polgári jogi következményeket von maga után! A fent említett alkotások sokszorosításának, elektronikus ill. nyomtatott úton történő további feldolgozásának jogát kizárólagosan fenntartjuk!

ÓzWeb, 2019.